Iveszics Inez, a Nagy Életmódválasztó program résztvevője épp jókor, a téli olimpia idején írt beszámolót saját síélményeiről. Az idei túra a szokásosnál is jobban sikerült, mert immár sokkal jobb állapotban vágott neki a hegyeknek, mint a korábbi években.
Lindsey Jacobellis 2006-ban egy könnyelmű döntés miatt maradt le az olimpiai aranyéremről, ezt követően azonban olyan volt, mintha elátkozták volna az olimpiai szerepléseit. Most, Pekingben végre be tudta húzni az olimpiai aranyat a snowboardos és mivel 36 éves, valószínűleg ez volt az utolsó próbálkozása.
Colby Stevenson elképesztő akaraterőről tett tanúbizonyságot az utóbbi években. A 24 éves amerikai snowboard versenyző 2016-ban súlyos autóbalesetet szenvedett, 30 helyen törtek el a csontjai, három napig mesterséges kómában volt. Hat évvel később ezüstérmet nyert az olimpián.
Épp 21 éves volt Nodar Kumaritasvili, amikor 2010-ben, a vancouveri téli olimpia edzésén balesetet szenvedett és súlyos fejsérüléseibe belehalt. Pont 21 éves Szaba Kumaritasvili, aki az unokatestvére emlékét a szívében hordozva, az ő álmait beteljesítve indulhatott a pekingi olimpián és a szánkósok versenyében a 31. helyen végzett.
Max Parrot szerezte meg Kanada első aranyérmét a pekingi olimpián. A 27 éves versenyző sikere azért is elismerésre méltó, mert 2018 végén rákbetegséget diagnosztizáltak nála. Az utolsó kemoterápiás kezelés után két hónappal az X Games-en győzött, most, két és fél évvel később pedig az olimpián sem talált legyőzőre.
A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók vegyes váltójának bronzérme után Liu Shaoang harmadikként végzett az 1000 méteres döntőben a pekingi téli olimpián. Liu Shaolin Sándor hiába ért elsőként a célba, utólag kizárták szabálytalan előzés miatt.
Két alpesi síző, Kékesi Márton és Tóth Zita viszi a magyar zászlót a pekingi téli olimpia pénteki nyitóünnepségén. Az olimpia egyébként szerdán a curling versenyekkel már meg is kezdődött, csütörtökön bekapcsolódtak a jégkorongozók is.
144 éve, ezen a napon – február elsején – született Hajós Alfréd, hazánk első olimpiai bajnoka. Nem csak az első, de hazánk második olimpiai aranyát is ő nyerte Athénban, 1896-ban. Később más területeken is sikereket ért el, nevét az általa tervezett uszoda viseli.
Egyik nagyon sikeres Nagy Életmódválasztónk, Pékó László Zsolt nem csak az életmódját változtatta meg az utóbbi időben. Teljesen felforgatta az életét a Nagy Sportágválasztó programja – jó értelemben. Immár új hivatás felé fordult Laci, erről számol be nekünk.