
Vajon mennyire hatékony a sportágválasztó? Mennyire tudunk tényleg a gyerekek és a szülők segítségére lenni? Szerintünk nagyon, de most hallgassuk meg azt, aki tényleg a sportágválasztón döntött az asztalitenisz mellett és immár kilenc éve nem is tágít a pingpongasztal mellől.
Jelentkezz itt a szeptember 11-i ingyenes sportantropometriai mérésre!
Lőrincz Tamás arany-, testvére, Viktor ezüstérmet nyert a tokiói olimpián. A birkózónak ez volt az utolsó versenye, nagyon jól sikerült az időzítés. Na, de hogy kezdődött ez a fényes karrier, amelybe az olimpiai aranyérmen kívül belefért még egy világbajnoki aranyérem és négy Eb-győzelem, valamint a tokióival együtt négy olimpia, az az alábbiakból kiderül.
Sporttörténelmi tettet hajtott végre Hárspataki Gábor Tokióban, ugyanis a karate olimpiai bemutatkozásán bronzérmet nyert a 75 kilogrammosok között. Gábor is ott lesz a Nagy Sportágválasztón, gyertek el és találkozzatok vele. A karatéról sensei Tóth Istvánt kérdeztük.
Tótka Sándor fantasztikus versenyzéssel nyert K1-200-on a tokiói olimpián. A kajakos azonban már 2010-ben olimpiai bajnoki címnek örülhetett, az ifjúsági korosztályban. A szingapúri ötkarikás játékok idején ugyanúgy drukkolt érte Gyomaendrőd, mint most, Tokióban, a felnőttek olimpiáján.
Szilágyi Áron sporttörténelmet írt azzal, hogy a harmadik egyéni olimpiai bajnoki címét nyerte meg kardvívásban Tokióban. Na, de hogy kezdődött ez a káprázatos karrier? Miért éppen vívó lett Áron? És miért kardvívó? A közelgő Nagy Sportágválasztó előtt fontos és aktuális kérdések ezek.
Idén lesz Nagy Sportágválasztó, a járványhelyzet okozta ínséges időkön túljutva meg tudjuk rendezni az eseményt. Időpont: 2021. szeptember 10-11, helyszín: Merkapt Sportközpont a Maglódi úton. Tovább jó hír: nemrég ért véget az olimpia, biztosan sok klasszis csatlakozik majd hozzánk.
Három elmaradt sportágválasztó után idén szeptember 10-11-én végre megnyitja kapuit a sportrajongók előtt a Merkapt Sportközpont és lesz Nagy Sportágválasztó, valamint Nagy Hangszerválasztó. Varró Barbara ügyvezetőt kérdeztük a részletekről.
2020-ban sajnos nagyon sok olyan szabadidősport esemény maradt el, ahol a mozogni vágyók tömegesen tudtak volna hódolni szenvedélyüknek. Ilyenek voltak a futóversenyek is, melyek csak korlátozott számban lettek megtartva, vagy akár teljesen el is maradtak. Az enyhítések után kicsit jobbra fordult ez a helyzet, de így is sok versenyt töröltek, vagy halasztottak későbbi időpontra.
Sok gyerek első látásra beleszeret egy sportágba, míg mások hosszasan válogatnak, annyiféle mozgásban lelik örömüket. Mit lehet tenni, hogy könnyebb legyen a döntés? Segít a tudomány, aminek köszönhetően ma már nagy biztonsággal megállapítható, hogy a gyereknek milyen sportágban lehetnek sikerélményei. A témáról Harsányi Gergely 179-szeres válogatott és kétszeres olimpikon kézilabdázót, a témával foglalkozó Yellow Road System ügyvezetőjét kérdeztük.